Nálunk jársz:

Besevári Szivárványos kennel

Tibeti terrier és bearded collie tenyésztés

Főoldal

Történetünk

2003-ban kezdődött. Abban az évben érkezett hozzánk a Gold & Brill kennelből Cha Cha Cha nevű tibeti terrierünk. Egyből elneveztük Benjinek, arról a fimben szereplő kutyáról, aki hihetetlenül okos volt és napokon keresztül vándorolt. Hogy hová, már nem emlékszem.
Mindig is „kutyás” voltam, mindig is akartam egy kutyát, de soha nem lehetett. Mert vagy a szüleim nem engedték, vagy nem olyanok voltak a körülmények. De mindig arról álmodoztam, hogy lesz majd egy kutyám, aki nagyon okos lesz, nagyon barátságos, hűséges és egyébként is mindenben a legjobb lesz.

Persze a valóság egész más. Megérkezik egy ilyen apróság, aki még csak véletlenül sem csinált semmit úgy, ahogy én azt elképzeltem. Benji nagyon okos volt….de nem engedelmes. Igazából mindent jobban tudott, mint én, és szerinte nekem kellett volna alkalmazkodnom hozzá, és nem neki hozzám. Ezt persze minden körülmények között a tudomásomra is hozta. Szerinte nem abba az irányba kell menni, nem azt kell enni, ami otthon van, nem kell visszajönni, ha hívom és nem is kint kell pisilni.

Kezdő kutyásként nem egyszer gyűlt meg a bajom a pár kilós kis „akarattal”. De mindezeket leszámítva nagyon boldog voltam, és imádtam is őt. Szép lassan tanultunk, én tőle, ő meg tőlem. Azóta már több kutya boldog tulajdonosa lehettem, és sajnos több kutyától meg is kellett válnom…mert elindult a „szivárvány hídon”….de mindig megmaradtam a két fajta, a tibeti terrier és a bearded collie mellett. Bár volt egy kitérőnk is. Volt egy gyönyörű cavalier king charles spániel kislánykánk is, Dalma. Ma már az életem nagy része a kutyák körül forog. Kutyakozmetikus lettem, és kutyatenyésztő. A Tibeti terrier és a bearded collie nagyon megragadott bennünket, a jellemük, a külsejük, a hihetetlen ragaszkodásuk.


Csak egy kutya?

"Időről időre azt mondják nekem: Ébredj fel, ez „csak egy kutya”! – nem értik, miért teszi meg az ember ezeket az utakat, miért invesztál ilyen sok időt és érzést, vagy miért veri magát költségekbe, amelyek a „csak egy kutyá”-val járnak. Legbüszkébb pillanataimból néhányat a „csak egy kutyának” köszönhetek. Sok óra telt el, amikor egyedüli társaságom „csak egy kutya” volt, de egyetlen pillanatig sem éreztem magamat mellőzve vagy egyedül. Életem egyik legszomorúbb pillanatát a „csak egy kutya” idézte elő, és a sötét napokban a „csak egy kutya” volt az, akinek barátságos érintése jóleső érzéssel töltött el, és erőt adott átvészelni azt a napot. Ha te is azt gondolod, hogy ez „csak egy kutya”, akkor feltehetően olyan mondatokat is ismersz, mint „csak egy barát”, „csak egy napfelkelte” vagy „csak egy ígéret”.

Ez „csak egy kutya”, aki barátságból, bizalomból és merő hamisítatlan örömből a lényeget hozza az életembe. „Csak egy kutya” felébreszti bennem a részvétet és a türelmet, ami engem jobb emberré tesz. „Csak egy kutya” vesz rá arra, hogy korán keljek, hosszú sétákat tegyek, és vágyakozva tekintsek a jövőbe. Ezért számomra és az olyan ember számára, amilyen én vagyok, ez nem „csak egy kutya”, hanem minden remény és jövőbeli álom megtestesítője, kedves emlékek és a jelen tiszta élvezete. A „csak egy kutya” megmutatja bennem a jót, és eltereli a gondolataimat. Remélem, hogy mások is megértik egy napon, hogy ez nem „csak egy kutya”, hanem valami, ami nekem emberiességet kölcsönöz, és többé tesz, mint „csak egy ember”.

Tehát ha legközelebb hallod azt a mondatot, hogy „csak egy kutya”, akkor mosolyogj, mert ők ezt „csak” nem értik. Ha a szemébe tekintesz, elfelejted minden félelmedet, gondodat, szomorúságodat és problémádat, mert a kutyák nekünk olyan szárnyakat adnak, amelyek nekünk soha nem voltak és soha nem lesznek."

Richard Dehmel

Eladó kiskutyák

Kiskutyáinkat kizárólag olyan megbízható és felelősségteljes otthonokba adjuk csak el, ahol családtagként szeretik majd őket. A kutyusokat minden esetben szerződéssel és természetesen törzskönyvvel, oltva és féregtelenítve, valamint kölyökcsomaggal, 8 hetes korban adjuk át az új gazdiknak. Kérem kereskedők, felvásárlók és szaporítók ne keressenek. Számukra nem eladók a kiskutyák!

Kölykökkel kapcsolatos információk telefonon!

Csak tenyésztőtől vásároljon kiskutyát, szaporítótól ne! Sajnos ezekben a fajtákban is megtalálható az is. Szívesen segítek lelkiismeretes tenyésztőt találni.

elado kiskutya

Te egyszer s mindenkorra felelős lettél azért, amit megszelídítettél.

A kis herceg

Az elsők.....

bearded collie

Labancvölgyi Chipperke/
Csipi

tibeti terrier

Rozsdás Halász Yaris/
Kóci

tibeti terrier

Gold and Brill Cha Cha Cha/
Benji

tibeti terrier

Hszicang von Shangri la/
Bodza

Kutyáink »

Almok

Az összes nálunk született kiskutyáról találsz itt információt...

kölyök kutya

Részletek

Utódok

Gazdik küldték a kiskutyákról...

kölyok kutya

Részletek

Hogy jó gazdi légy

Kutyás lettem/ lennék, de hol kezdjem?
Gratulálok, úgy döntöttél, hogy kutyád lesz. Sőt talán, már meg is van. Aranyos, cuki, kicsi vagy éppen nagy, kölyök, vagy felnőtt, mentett vagy vásárolt, mindegy is. A lényeg, hogy a tiéd :)
És most ott van. Mihez kezdj vele? Miket érdemes megtanítanod, és hogyan? Hogyan neveld le a rágásról, neveld szobatisztaságra? Mit kellene tudnia egy kutyának, akivel az a célod, hogy boldog életetek legyen?
Megpróbálok segíteni, jó?

Tovább »

Üdvözöllek

Besevári Szivárványos kennel
Paks, Magyarország
Telefon: +36 (20) 369 1358
Email: alexkati002@gmail.com

Boczek Katalin vagyok, a kennel tulajdonosa

kölyok kutya

Bearded collie és tibeti terrier tenyésztéssel foglalkozom. Imádom a kutyákat, életem fontos szereplői......